In English

Bemutatkozás

Kiadványok

Tanári kézikönyv

Szöveggyűjtemény

Eve Bunting: A Rettentő Valamik

Kovács Mónika (szerk.): Holokausztoktatás és autonómiára nevelés

Kovács Mónika: Zsidóság a magyar tankönyvekben

Hírlevelek

Tanártovábbképzések

Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal

Tolerancia a demokráciában

Konferenciák

Holokauszt és Állampolgári Felelősség Oktatási Fórum

A demokrácia és a szovjet-típusú társadalom öröksége

Engedelmesség és ellenállás

"Párbeszéd a jövőért"

Sajtóvisszhang

2001. évi beszámoló

Linkek





HaNNaH aReNDT Egyesület

1064, BUDAPEST
Izabella u. 46.

Tel: 30/ 365 56 39,
Fax: 34/ 540 681

E-mail




Tanulmányok


Ellenállási mozgalmak a holocaust alatt

Forrás: Holocaust Múzeum, Washington;

Fordította: Kiss Judit

Bevezetés

Becslések szerint 20-30.000 zsidó vett részt a partizánharcokban a II. világháború során. Az ellenálló csoportok a kelet-európai sűrű erdőkben tevékenykedtek. Egy ilyen csoport tagja volt a zsidó származású lengyel Izik Sutin. Mielőtt csatlakozott volna az ellenállási mozgalomhoz, Sutint 800 zsidóval együtt a szovjet határ melletti kisváros, Mir külvárosában található mirski várba zsúfolták be. A németek a Mir városi gettó felszámolását követően szállították a többnyire képzett munkás rabokat a mirski várba. Csaknem két nap alatt kiterelték a zsidó férfiak, nők és gyerekek többségét a gettóból. A városon kívül géppisztolyokkal kényszeríttették őket saját sírjuk megásására. A tömegmészárlás két napig tartott. Sutin így emlékszik vissza azokra a napokra, amikor anyja, Sarah is meghalt:

Azon a nyáron kb. negyvenen ellenállást próbáltunk szervezni. Sokan a Hashomer Hatzairból - egy cionista szervezetből - ismertük egymást. Mind 16 és 30 év között voltunk, többségében férfiak, bár volt köztünk néhány nő is. Helyzetünk teljesen reménytelen volt. Nem volt fegyverünk-hacsak a köveket, üvegeket és néhány kést nem tekintjük annak. A képzett, felfegyverzett német katonaság túlerőben volt, ráadásul a helyi lakosság hűségesen támogatta őket. Nem volt semmi reményünk arra, hogy túléljük a következő heteket, hónapokat. Miért ne álljunk ellent, így legalább nem olyan módon és akkor halnunk meg, amikor a nácik akarják? A kétségbeesés és a bosszúvágy vezérelt minket. Családjainkat lemészárolták, névtelen tömegsírokba zsúfolták őket. Annak a gondolata, hogy megtorlásképpen legalább néhány németet megölhetünk, nagyon csábító volt.

 

Szintik és romák

Forrás: Holocaust Múzeum Washington

Fordította: Kiss Judit

A szintik és romák, közös néven "cigányok", sokat szenvedtek 1933 és 1935 között a náci fajelméletből következő cigányüldözéstől. A hosszú idők óta fennálló előítéletekre építve, a náci hatalom a cigányokat aszociálisnak (a normál társadalmon kívül állóknak) és fajilag alacsonyabb rendűeknek tekintette. Úgy gondolták, hogy a cigányság veszélyezteti a "felsőbbrendű árja faj" biológiai tisztaságát és erejét. A II. világháború során több tízezer cigány nő, férfi és gyerek vált a náci ideológia áldozatává Európa-szerte.

 

A modernkor és a Holocaust

Zygmunt Bauman

(in: British Journal of Sociology, 1988. 39. 4. - Gecsényi Györgyi és Wessely Anna fordítása a 2000 című folyóiratban jelent meg.)

A civilizáció anyagi és szellemi termékei közé tartoznak ma már a haláltáborok és a Muselmänner is. A civilizáció, a modernség és modern civilizáció elmélete szempontjából kétféleképpen szokták lekicsinyelni, félreérteni vagy elhessegetni a Holocaust jelentőségét.

Az egyik lehetőség az, hogy a Holocaustot úgy ábrázolják, mint ami csupán a hagyományos zsidóüldözések kiteljesedése volt; vagyis ami a zsidó történelem eseménye.

Ebben a megvilágításban a Holocaust egyedülálló, amely talán megvilágítja az érintett társadalmak patológiáját, de aligha mondhat érvényeset azok közönséges ügymenetéről. Leggyakoribb példája, amikor a Holocaustot az európai keresztény antiszemitizmus csúcspontjaként ábrázolják, lévén az már önmagában is egyedülálló jelenség, amely az etnikai vagy vallási előítélet és agresszió hatalmas és szövevényes katalógusából semmivel sem vethető össze. A kollektív ellenségeskedés más eseteivel szemben az antiszemitizmus egyedülálló példátlan szívóssága, ideológiai intenzitása, nemzeteket és országokat átfogó elterjedtsége, valamint helyi és ökumenikus forrásainak és mellékvizeinek páratlan keveréke miatt. Amennyiben mintegy a más eszközökkel folytatott antiszemitizmusként határozzák meg, a Holocaust "egyelemű halmaznak", egyszerű eseménynek tűnik, amely talán megvilágíthatja annak a társadalomnak a patológiáját, amelyben mindez megtörténhetett, de alig tesz hozzá bármit is e társadalom normál állapotáról való tudásunkhoz. Még kevésbé teszi szükségessé azt, hogy a modernség és a civilizációs folyamat történelmi tendenciájáról - a szociológiai vizsgálódás konstitutív témáiról - vallott felfogást jelentős mértékben felülvizsgálják.

 A másik lehetőség - amely látszólag ellenkező irányba mutat, ám gyakorlatilag ugyanoda lyukad ki - hogy a Holocaustot úgy állítják be, mint a társadalmi jelenségek egyik tág és jól ismert kategóriájának szélsőséges esetét; s bár e kategória igen visszataszító és gyűlöletes, mégis képesek (és kénytelenek) vagyunk együtt élni vele - hiszen szívós és mindenütt jelenvaló; a leginkább azért, mert a modern társadalom mindig olyan szervezet volt és lesz is, melynek feladata e kategória visszaszorítása, sőt teljes felszámolása. A Holocaust eszerint csak egyik (bár jelentős) eleme egy hatalmas halmaznak, amely magában foglalja a konfliktusok, előítéletek és az agresszió számos "hasonló" esetét. Legrosszabb esetben a Holocaustot az ember ősi és kulturálisan kiolthatatlan "természetes" hajlamával hozzák kapcsolatba - ezt Lorenz ösztönös agressziónak nevezte -, Arthur Koestler pedig az új szürkeállomány arra való képtelenségével magyarázta, hogy az agy ősi, az érzelmeknek kiszolgáltatott részeit ellenőrzése alatt tartsa. Mivel természetük preszociális és kulturális manipulációkkal nem befolyásolható, a Holocaustért felelős tényezőket gyakorlatilag kivonták a szociológia területéről. A legjobb esetben a Holocaustot a legszörnyűbb, legfélelmetesebb, ám elméletileg elfogadható kategóriába, a népirtáshoz sorolják; vagy pedig egyszerűen az etnikai, kulturális és faji gyűlölet és elnyomás hatalmas, túlságosan is jól ismert osztályában oldják fel ("Angela Davis átalakul Dachau felé tartó zsidó háziasszonnyá; a szociális élelmiszerjegy-program csökkentéséből a népirtás előkészülete lesz; a vietnami bárkás menekülők az 1930-as évek szerencsétlen zsidó menekültjei lesznek").

Bármelyik lehetőséget választják, az eredmény ugyanaz. A Holocaustot beleillesztik a történelem ismerős folyamába: "ebből a nézőpontból, az ideillő többi történelmi borzalom felidézésével (a keresztesháborúk, az albigens eretnekek lemészárlása, az örmények, törökök megtizedelése, sőt a búr háború idején a brit koncentrációs táborok találmánya) túlságosan is kényelmes dolog a Holocaustot "egyedülálló", de végül is normális dolognak tekinteni. Ugyancsak gyakori, hogy a Holocaust előzményeit a keresztény Európa gettóinak, a törvényes diszkriminációnak, a pogromoknak és zsidóüldözéseknek nagyon is jól ismert, több száz éves történetére vezetik vissza - s így, bár borzalma minden elképzelést felülmúl, mégis az etnikai és vallási gyűlölködés logikus következményének mutatkozik. Bárhogyan is nézzük, ezzel a bombát hatástalanították; társadalomelméletünk nem szorul nagyobb revízióra, modernségképünket nem kell felülvizsgálnunk, az ismert szociológiai módszerek és fogalmak tökéletesen megfelelnek annak a feladatnak, hogy "megmagyarázzuk", "értelmezzük" és megértsük.

Vissza a tartalomjegyzékhez