In English

Bemutatkozás

Kiadványok

Tanári kézikönyv

Szöveggyűjtemény

Eve Bunting: A Rettentő Valamik

Kovács Mónika (szerk.): Holokausztoktatás és autonómiára nevelés

Kovács Mónika: Zsidóság a magyar tankönyvekben

Hírlevelek

Tanártovábbképzések

Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal

Tolerancia a demokráciában

Konferenciák

Holokauszt és Állampolgári Felelősség Oktatási Fórum

A demokrácia és a szovjet-típusú társadalom öröksége

Engedelmesség és ellenállás

"Párbeszéd a jövőért"

Sajtóvisszhang

2001. évi beszámoló

Linkek





HaNNaH aReNDT Egyesület

1064, BUDAPEST
Izabella u. 46.

Tel: 30/ 365 56 39,
Fax: 34/ 540 681

E-mail



{Történelempedagógiai füzetek 10.}

Holokauszt oktatás: tankönyvek és emléknap


Zygmunt Bauman "A modernitás és a holokauszt" című nemrégiben végre magyarul is megjelent könyvében azt a súlyos állítást bizonyítja, hogy "a holokausztra vonatkozó kollektív emlékezetünket átható néma borzalmat (és azt a mindent elsöprő vágyat, hogy ne kelljen szembenézni ezzel az emlékkel) az az emésztő gyanú táplálja, hogy a holokauszt több lehet, mint puszta eltévelyedés, mint a fejlődés máskülönben nyílegyenes útjáról való letérés, mint a civilizált társadalom máskülönben egészséges testén nőtt rákos daganat; röviden, hogy a holokauszt nem pusztán antitézise volt a modern civilizációnak s mindannak, amit emez - erősen bizakodunk benne - visel. Azt gyanítjuk (ha vonakodunk is elismerni), hogy a holokauszt egyszerűen elénk tárta egy másik arcát annak a modern társadalomnak, melynek korábban megismert arcát úgy csodáltuk."2
Nyugat-Európában és Észak-Amerikában különböző módszereket dolgoztak ki ennek a célnak a megvalósítására. A közös ezekben a módszerekben az, hogy a fenti megfontolások miatt a holokausztot kiemelten kezelik és igyekszenek mentesíteni az ezzel a témával való foglalkozást az olyan iskolai kötöttségektől, mint az óraszám korlátozottsága vagy akár a 45 perces órakeret. A holokauszttal un. emlékhelyeken és múzeumokban, vagy külön programok keretében foglalkoznak. A programok többsége az áldozatokkal való együttérzésen és az emlékezésen kívül első sorban azoknak a társadalmi és pszichológiai folyamatoknak az azonosítására törekszik, amelyek a holokauszthoz vezettek. Ahhoz hogy a gyerekek ezeket a folyamatokat megértsék merőben új megközelítésre van szükség, mégpedig az áldozatokkal való azonosulás, és a borzalmakkal való szembesülés helyett és mellett, a tettesekkel, a be nem avatkozó többség tagjaival, és a mentőkkel való azonosulásra, motívumaik megértésére. Az egyes szereplők/szerepeik megértése mellett szükség van az ideológia megértésére is, amely"igazolta" az emberi társadalom hagyományos értékeinek semmibevételét 3.
Valamennyi program legfőbb célja az autonómia iránti igény felkeltése, annak megtanítása hova vezethet, ha valaki gondolkodás nélkül követ másokat, elfogad ál-messianisztikus pusztító ideológiákat, illetve ha gondolkodás nélkül követi saját negatív késztetéseit, gyűlöletét és agresszióját.
A magyar oktatási kormányzat a Holokauszt-emléknap iskolai bevezetésével szimbolikusan is csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek úgy tartják, hogy a holokauszttal való iskolai foglalkozás kiemelt jelentőségű, a holokauszt más, mint a többi történeti katasztrófa, amellyel kisebb-nagyobb terjedelemben a történelem órák foglalkoznak. Külön időt és figyelmet érdemel, és olyan interdiszciplináris megközelítést, amely nem jellemző az eseményközpontú történelem oktatásra. Például el lehet gondolkodni a bürokrácia működési mechanizmusán, az emberi autonómia lehetőségein, az egyéni felelősség kérdésén, a hatalomnak való alárendelődés vagy az előítéletek- sztereotípiák hátterét adó pszichológiai szükségleteken. Mindezt nem találjuk meg a történelem könyvekben. Speciális programokra és felkészülésre lesz szükség ahhoz, hogy a tanárok felvessék ezeket a problémákat. 4
A ma forgalomban levő tankönyvektől nem várhatjuk el, hogy eleget tegyenek a holokauszt-oktatással szemben támasztott igen magas, és interdiszciplináris követelményeknek, hiszen nem ezzel a céllal íródtak. A tankönyvekben a holokauszt egy a megtanulandó események közül. Ugyanakkor sok tankönyv az elvárhatónál kevesebb vagy torzított információt tartalmaz, és így inkább megnehezíti, mint megkönnyíti a holokauszttal való mélyebb foglalkozás elkezdését.

Tankönyvek az antiszemitizmusról, a zsidóság emancipációjáról és az asszimilációról

Mivel a tankönyvek többségében egyáltalán nem esik szó a zsidóságról sem a középkor, sem az újkor tárgyalása során a XX. század történetével foglalkozó tankönyvíróknak igen nehéz dolguk lenne, ha érdemben foglalkozni akarnának az antiszemitizmus ideológiájával. Hozzátehetjük, erre általában nem is törekszenek.
Egyetlen fontos kivétel Herber és munkatársai tankönyv sorozata, amely külön fejezetet szentel a középkori zsidóságnak, és ez elemzi a ókorban kialakult európai diaszpóra megnövekedésének okait (római ellenes felkelések leverése). Összehasonlítja az ókori zsidó ellenességet a kereszténység zsidó ellenességével (hangsúlyozza, hogy míg az előbbi inkább politikai jellegű szembenállás volt, mert a zsidók nem voltak hajlandók az uralkodó kultuszokra illetve fellázadtak, addig az utóbbi ideológiai volt) és részletesen szól a zsidó közösségek életéről, helyzetéről a keresztény társadalmakban (korlátozások, a pénzügyekre való foglalkozási specializáció okai és következményei), a zsidó üldözésekről a különböző országokban, és a zsidók vallási és közösségi életéről, a kialakuló nyelvjárási csoportokról (szefárdok és askenázok) és a zsidó kultúra 10-12. századi virágzásáról és Majmonidesz tevékenységéről 5.
Mivel a zsidók középkori társadalmi helyzetét nem elemzik a tankönyvek azon sem csodálkozhatunk, hogy annak változása 6, és az emancipáció is kimarad sok könyvből. Néhány könyv például megemlíti ugyan a Dreyfus-pernél a kapitány zsidó származását, de a magyarázatok csak a liberális és konzervatív erők összecsapásával foglalkoznak és nem elemzik az emancipáció és asszimiláció következményeit, az eset antiszemita vonatkozásait. 7
Az emancipáció-asszimiláció ellentmondásos természetére jobb bizonyítékot aligha találhatnánk, mintha összevetjük a különböző szerzők megfogalmazásait: amikor Magyarország népesedési viszonyairól írnak, akkor a zsidókról, mint teljesen beolvadó csoportról írnak, amely gyarapította a magyarság országon belüli létszámát 8. Amikor azonban gazdaságról írnak, akkor a 'zsidó kereskedők'-et, 'zsidó tőkések'-et, mint 'külső' csoportot említik 9. Néhány szerző megemlíti a zsidó vallású magyarok részvételét az 1848-49-es szabadságharcban, például Bardocz, de a legtöbb helyen nem esik szó erről sem.
Ismét csak kivételt jelent a Herber és munkatársai által írt sorozat következő kötete, amelyben foglalkoznak mind az emancipációval, mind a asszimilációval és antiszemitizmussal (leírják a Dreyfus-per mellett, a tiszaeszlári vérvád pert is és az oroszországi pogromokat is), valamint a cionizmus kialakulásával 10.

Tankönyvek az európai zsidóság holokausztjáról

A náci ideológia tárgyalásánál mindegyik szerző említi, hogy az antiszemita és rasszista volt. Azt, hogy a nácik miért üldözték a zsidókat vagy nem magyarázzák egyáltalán vagy a bűnbak elméletet alkalmazzák 11, de előfordul az is, hogy a 'magyarázat' csak elismétli az antiszemita vádakat: "Miután a tőkések között s a háborúban meggazdagodottak között jócskán akadtak zsidó származásúak, a kommunista mozgalomban pedig a társadalmon belüli arányukat messze meghaladó módon vettek részt (...) "kézenfekvőnek" látszott a már középkorban is bevált módszer: a zsidóság kollektív felelőssé tétele" 12.
Röviden, de a fontosabb tényeket megemlítve szólnak a holokausztról Bardocz (Kristályéjszaka, haláltáborok) és Lator (Wannsee-konferencia, haláltáborok, dán zsidók átmenekítése Svédországba), nagyon szűkszavúak Horváth 13 és Kovács 14 könyvei. Nagyobb terjedelemben szól a zsidóüldözésről és külön fejezetet szentel a holokausztnak Helméczy, Bihari, Jóvérné és Benkes.
Helméczy szól mind a zsidóellenes náci propagandáról, mind a holokauszthoz vezető lépéseket (sárga csillag viselése, zsidó boltok megjelölése, Kristályéjszaka, Endlösung), külön kiegészítő fejezetet szentel a holokausztnak, "A nácizmus borzalmai címmel", amelyben leírja a haláltáborokat, térképet közöl a táborokról, feltüntetve a meggyilkolt zsidók számát az egyes európai országokban 15. A térképen szereplő számok azonban jóval alacsonyabbak, mint a valós veszteségek, Magyarország esetében például 190 ezer meggyilkolt zsidóról tud a térkép készítője, holott a valóságban majdnem kétszer (ha a jelenlegi magyar határokat tekintjük) vagy háromszor (ha a II. világháború idején kialakult határokat vesszük) ennyi embert gyilkoltak meg. Stark szerint a vészkorszak áldozatainak száma 440 és 465 ezer közé tehető. 16 Braham szerint a teljes veszteség 564507. 17 Zárójelben maga a tankönyv szerzője is megemlíti, hogy "A magyarországi adatok ennél többről szólnak", és nem tudni miért közli ezeket a valótlan adatokat, amelyeket egy "nyugatnémet tankönyvből" eredeztet.
Bihari külön fejezetben foglalkozik a zsidóüldözésekkel (koncentrációs táborok, gettók Babij Jar, varsói gettófelkelés), idéz Höss Auschwitzról szóló vallomásából is. Vitatható az a kijelentése azonban, hogy "Lengyelország volt az egyetlen állam, ahol a zsidóság harcot kezdett a megszállókkal" 18, hiszen például Magyarországon is volt zsidó ellenállás. 19 Jóvérné a holokauszttal külön fejezetben foglalkozik, tömören, de minden fontos tényt közölve beszél a haláltáborokról. Biharihoz hasonlóan ő is azt állítja, hogy "Lengyelország az egyetlen olyan ország, ahol a zsidóság önálló harcot folytatott." 20 Benkes és munkatársai könyve idézi Jaspers kijelentését: "Bárki, aki ilyen ítélkezés alapján megszervezi egy nép szervezett lemészárlását, és részt vesz benne, az valami olyasmit követ el, ami alapvetően különbözik a múlt minden bűnétől". 21
Herber és munkatársainak könyve valamint Hosszú 22 könyve foglalkozik legnagyobb tejedelemben a holokauszttal, fontos különbség a többi könyvhöz képest, hogy náluk nagyon hangsúlyosan szerepel miként készítette elő az állampolgári jogoktól való megfosztás a népirtást. Herber és munkatársainak könyve az egyetlen, amely részletesen szól a felelősségről: "Több millió ember tömeges meggyilkolását tehát bürokratikusan és technikailag szinte tökéletesen szervezték meg és hajtották végre (...) és mivel Németországban, a csatlós és megszállt országokban néhány millió ember vett részt ebben, akik nagyon is tisztában voltak vele, hogy a deportáltak útja közvetve vagy közvetlenül a halálba vezet, minden társadalomnak szembe kell néznie második világháborús szerepével, a felelősség kérdésével. Nem lehet mindent egy személy (Hitler), egy-két szervezet (NSDAP,SS) vagy csak egy nép bűneként megmagyarázni. De azok a társadalmak sem háríthatják el magukról teljes mértékben a felelősséget, amelyek nem fogadták be a biztos halál elől menekülőket...", írják. 23
Az egyetemi felvételi követelmény miatt különösen sok iskolában használják Salamon könyvét, amelyik alig foglalkozik a zsidóüldözésekkel, egy bekezdés szól csak könyvében általánosan a holokausztról, amely azt sugallja, hogy a holokauszt csak egy volt a második világháború borzalmai közül. Azt állítja, hogy a németek éppúgy bántak a zsidókkal, mint általában más országok az 'ellenségeikkel', amiből arra kell következtetnünk, hogy szerinte a zsidók a németek ellenfelei voltak: "Nemcsak a németek bántak kegyetlenül ellenfeleikkel. Legendássá vált a japánok hadifoglyaikkal szembeni embertelensége. Sztálin pedig (...) egész népeket hurcoltatott Szibériába (...) Az Egyesült Államokban 110 ezer amerikai japánt zártak törvénytelenül táborokba, nyomorúságos körülmények közé" - írja. 24 Egy mondatban említi meg a varsói gettófelkelést, morális jelentősége helyett, annak reménytelenségét hangsúlyozva.

A magyar zsidóság holokausztja

"Magyarországon 1919-től egy olyan, alapjában feudális-konzervatív kormányzati forma uralkodott, mely zsidóellenes kilengések közepette született meg s a zsidók politikai és közhivatali lehetőségeinek a hátraszorításán (...) alapult. (...) a zsidók ellen való törvényhozás nem kifogta, hanem megdagasztotta a jobboldal vitorláiban a szelet, s nem elhárította a véres zsidóüldözés veszélyét, hanem "legális" formák között hozzászoktatta a magyar társadalmat a zsidóknak az emberi méltóság közös sáncaiból való kirekesztéséhez." 25- írja Bibó István a két világháború közti Magyarországról. Az úgy nevezett zsidótörvények tünetei és következményei voltak a két világháború közti Magyarországon uralkodó politikai antiszemitizmusnak, és jelentős szerepük volt abban, hogy 1944-ben olyan sokan 'nem vették észre', hogy "az ország tömeggyilkosok szövetségesévé vált" 26, és nem tettek semmit a magyar zsidóság megmentéséért.
Az elemzett tankönyvek majdnem mindegyike szól a zsidótörvényekről - beleértve az 1920-as numerus clausus törvényt, amely korlátozta a felsőoktatásba felvehető nemzetiségiek, beleértve a zsidókat, számát -, nagy részük szó szerint is idézi azokat, azonban a törvények hatásának és jelentőségének 27 elemzése legtöbb könyvből kimarad, és így kérdéses, hogy milyen következtetésekre jutnak a tanulók azok olvasásakor - és megtanulásakor! -, nem kerülnek-e a kortársakhoz hasonlóan a 'hozzászokás' csapdájába. 28
A még mindig jelenlevő monokulturális szemlélet - a kisebbségekre nehezedő asszimilációs kényszer - tükröződik abban, ahogy a szerzők a második zsidótörvényt nem csak amiatt mutatják be súlyosabbként, mint az elsőt, mert mégjobban korlátozta a zsidók munkalehetőségeit, hanem azért is, mert 'faji alapon' tett különbséget zsidók és nem zsidók között és 'nemcsak' vallási alapon. Például "a második zsidótörvény már nemcsak a zsidó vallásúak, hanem a zsidó származásúakra is vonatkozott, ezért faji törvénynek tekinthetjük". 29Sajnos ez úgy is érthető, hogy a vallási megkülönböztetés 'kevésbé súlyos', mint a 'faji'.
A legtöbb könyv a törvények megszületését olyan kontextusba helyezi, mintha azok 'csak' egy kisebbség törekvéseit tükrözték volna 30 - kérdéses persze, hogyan fogadtathat el törvényt egy kisebbség -, vagy kizárólag német nyomásra keletkeztek volna, evvel mintegy csökkentik is a valójában 1944 márciusáig független magyar kormányok felelősségét a zsidóellenes intézkedésékért 31 és azt a hamis látszatot keltik, mintha az ország 'többsége' nem helyeselte volna azokat. Bibó szerint, valójában "a zsidók gazdasági háttérbeszorítására irányuló akciók a maguk idejében egy meglehetősen erős országos tömeghangulatot tudtak maguk mögött." 32 Ugyanakkor néhány kivételtől eltekintve kimarad azoknak az akcióknak az ismertetése, amelyek igyekeztek szembeszállni a jogfosztásokkal. Például az első zsidótörvény ellen tiltakozó értelmiségiek - például Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond és mások - nyilatkozatát csak három tankönyv említi vagy idézi. 33
A két világháború közti Magyarország szellemi és politikai életét átjáró politikai antiszemitizmusról kevés szó esik, alig-alig elemzik a szerzők, miként vált az antiszemitizmus, éppúgy mint más európai országokban, például Németországban, Ausztriában vagy Franciaországban "kulturális kóddá", abban az értelemben, ahogy Volkov ezt a kifejezést a német társadalommal kapcsolatban használja: "Az antiszemitizmus hirdetése a kulturális identitás jele lett, azt jelezte, hogy valaki egy meghatározott kulturális táborhoz tartozik. Általa lehetőség nyílt bizonyos eszmerendszerek elfogadására, valamint bizonyos társadalmi, politikai és erkölcsi normák előnyben részesítésének kifejezésére". 34 Magyarázatul leggyakrabban itt is a bűnbakelméletet 35 használják a szerzők a kommunista vezetők zsidó származásával 'magyarázva' az 1919 utáni antiszemitizmust, de nem teszik eléggé világossá mi volt az ok és mi az okozat. Jó példa erre például Bihari magyarázata: "Fellángolt az antiszemitizmus, mert a jobboldali propaganda az őszirózsás forradalmat és a tanácsköztársaságot zsidó összeesküvésként állította be, sőt a háborús vereséget is a nyakukba varrta. Ez a propaganda elsősorban azon a tényen alapult, hogy a munkáspártok vezetésében s különösen a tanácskormányban igen sokan zsidó származásúak voltak" 36, írja, a tanárra bízva annak magyarázatát, hogy mit is jelent a kommunista vezetők 'zsidó származása' és hogy vajon miért tartották számon kortársaik 'zsidó származásukat'.
Jóvérné könyvében a többi könyvhöz képest sokkal részletesebben elemzi a magyarországi zsidóság társadalmi elhelyezkedését, lakóhely, foglalkozás szerint, annak feudális előzményeit, azonban mindezt a zsidótörvények és a numerus clausus kontextusába helyezve - valószínűleg a szerző szándékával ellentétben - inkább azok 'jogosságát' látszik alátámasztani, nagyon hiányzik itt a tankönyvíró kommentárja mind a magyarországi asszimilációval, mind az állampolgári jogegyenlőséggel kapcsolatban. 37
Benkes és munkatársai is külön fejezetet szentelnek a politikai antiszemitizmusnak, elemzik a zsidóság társadalmi elhelyezkedését, a zsidóság különböző csoportjait (Galíciából frissen bevándorolt zsidók, illetve az asszimilálódott zsidók közti különbségeket), de náluk is hiányzik annak elemzése, hogy a jogi emancipáció ellenére miért tartották számon továbbra is valakinek a vallását, vagy - ha nem volt vallásos sem, mint a kommunisták 38 és a szociáldemokraták - a származását.
A többi könyv eseménytörténeti nézőpontjával ellentétben Nagy könyve inkább politika történetinek mondható, ezért akár jó kiegészítője is lehetne a többi könyvnek. Azonban ahelyett, hogy - Bibó nyomán - elemezné a magyar társadalom közönyét, a politikai elit felelősségét, vagy az embermentők tevékenységét, a zsidóüldözéssel foglalkozó egyetlen bekezdésében még az sem világos, hogy azt tartja "méltatlannak", hogy bizonyos embereket "zsidóbérencnek" tituláltak, holott valójában nem is tettek semmit a zsidókért, vagy azt, hogy egyáltalán ilyen fogalmakat használtak ebben az időben: "A nagy többségében asszimilálódott magyarországi zsidóság ellen hozott sérelmes intézkedések az ugyancsak felerősödött antiszemita propaganda ellenére különböző intenzitású ellenérzéseket váltott ki sokakból. Már csak azért is, mert a "fajvédő hisztéria" a csak kevéssé és mérsékeltebb gondolkodásúakról vagy németellenes érzületű személyekről azonnal terjeszteni kezdte, hogy az illető "zsidóbarát" vagy "zsidóbérenc", még ha "százszázalékosan árjának" számított is az illető. Az ilyen megvádoltak közé tartozott Kádár Gyula vezérkari ezredes, de kijutott a dicstelen hecckampányból még kormányzó feleségének is a szélsőjobb részéről" 39, írja. Az pedig ismét csúsztatás a munkaszolgálatot, mint életmentést próbálja beállítani (valóban nagyobb esélyük volt a túlélésre azoknak, akiket munkaszolgálatra hívtak be, mint azoknak, akiket azonnal Auschwitz gázkamráiba küldtek, de a munkaszolgálat bevezetésének legkevésbé sem az embermentés volt a célja): "sokan annak köszönhették életbemaradásukat, hogy katonai munkaszolgálatra hívták be őket, s így mentesültek még 1944-ben is a németországi koncentrációs táborokba való elhurcolástól", írja. 40 Valójában "a terepet sokszor úgy aknátalanították, hogy az embereket csapatostul hajtották az aknamezőkre. Az aknák felszedése közben rengeteg volta halott és a súlyos sebesült (...) A munkaszolgálatosoknak silány volt a felszerelésük, rongyokban jártak és éheztek. (...) Ezeket a csontvázszerű, betegség gyötörte munkaszolgálatosokat nemcsak saját keretlegényei kínozták, de azok a magyar és német katonák is ütötték-verték őket, akik mellett dolgozniuk kellett /a szovjetek voronyezsi áttörése után/ kezdetét vetett mind a második magyar hadsereg, mind a munkaszolgálatos századok végpusztulása (...) félszázezernyi munkaszolgálatos közül alig 6-7000 tért haza", írja Braham a munkaszolgálatról. 41
Seifert könyve is Nagyéhoz hasonlít abban, hogy eseménytörténet helyett inkább egyes miniszterek, kormányok tevékenységét írja le, értékeli. Annál sajnálatosabb, hogy míg a harmadik zsidótörvény beterjesztését szó nélkül hagyja és csak ismerteti annak tartalmát, addig fontosnak tartja megjegyezni, hogy Bárdossy, aki 1941-ben miniszterelnök volt - szerinte - nem tudott arról, hogy a Galíciába visszatoloncolt zsidókat a németek megölik. 42 Kétséges az a felvetése is, hogy "Magyarország második világháborús szerepének megítélésében (...) fontos tényező", hogy "825007 zsidó élt (...) viszonylagos biztonságban a német megszállásig" 43. Valóban az lenne, ha Magyarország képes lett volna megvédeni állampolgárait, de mivel erre nem volt képes, furcsa éppen ezt használni a németek melletti második világháborús részvétel mentegetésére. A magyarországi holocausttal két bekezdésben foglalkozik, amelyeknek fele a mentésekről szól, ami sajnos nagy aránytalanság, hiszen elenyésző volt azoknak a száma, akik megmenekültek azokéhoz képest, akiket megöltek. Azt a légből kapott 'adatot' is közli, hogy "Több mint százezerre tehetjük azoknak a számát, akiket lakosság bújtatott" 44, majd nagy biztonsággal kijelenti, hogy a "magyar zsidóság vesztesége (...) 310 000 körül mozog. (Téves adat a 600 000)." 45, de semmilyen magyarázatot nem fűz ahhoz, hogy mivel magyarázza a minden más forrásnak ellentmondó 'adatot'. A mentés túlhangsúlyozása és az áldozatok számának alulbecslése nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy csökkentse a holokauszt jelentőségét, mintegy 'belemossa' a második világháborús veszteségek listájába.
Bardocz nagyon röviden ír a magyar holokausztról, a munkaszolgálatról anélkül tesz említést 46, hogy nyilvánvaló lenne, hogy munkaszolgálatra nagyrészt a zsidó férfiakat kötelezték, és hogy mit is jelentett valójában az, hogy ha valaki harcoló egységeknél nem kapott fegyvert. Bár a felelősség kapcsán egy lábjegyzetben külön kiemeli Horthy felelősségét a deportálásokért 47, ugyanakkor úgy beszél a deportálásokról, mintha azokért a magyar szélsőjobboldalt terhelné a felelősség 48, holott az a Sztójay-kormány működése idején történt. Mentésről szintén csak egy vitatható mondatban tesz említést: "...sokan vizsgáztak eredményesen igaz keresztény hazafiasságból és emberségből", írja. 49 Sajnos nem voltak elegen azok a 'sokak'.
Helméczy keveset ír a magyarországi zsidóüldözésekről, a munkaszolgálatról nem ejt szót. A magyar hatóságok közreműködéséről nem szól, és mint más szerzőknél is, hiányzik az alany a mondatokból. 50 Ő viszont megemlíti az embermentést, és Wallenberg nevét. Mint korábban szóltam róla, az áldozatok számát hibásan közli.
Salamon könyve nem szentel külön fejezetet a magyar holokausztnak, a munkaszolgálatról annak említésén kívül semmit sem ír. Előszeretettel hagyja ki az alanyt a magyar zsidók megöléséről szóló mondatokból 51, és szó sem esik a magyar felelősség kérdéséről. Nem említi külön a zsidó áldozatok számát sem. Nem ír a mentésekről sem.
Ugyanígy Sipos is alany nélküli mondatokban szól a magyar zsidóság deportálásáról és meggyilkolásáról, tények, számadatok nélkül, szó sincs felelősségről, sem mentésről. 52
Horváth nagyon felszínesen érinti a magyar zsidók sorsát, a magyar felelősség kérdését éppúgy nem említi, mint a mentéseket, egyetlen általa megemlített név Horthy: "400 ezer zsidót hurcoltak el, amíg Horthy le nem állította ezt", írja. Ha egyetlen intéssel leállíthatta a deportálásokat, vajon miért az egész vidéki zsidóság megölése után jutott ez csak eszébe? Jellemző Horváth szemléletére is a háborús veszteségekről szóló bekezdése, ahol a megölt zsidók csak az egyéb áldozatok között soroltatnak fel, míg a németek oldalán harcoló magyarok "hősi halált haltak": "Magyarország embervesztesége (...) elérte a 900 ezret! Ebből kb. 150 ezer a háborúban hősi halált haltak száma, a nagy többséget a polgári áldozatok jelentették (az elpusztított zsidók, a hadiesemények ártatlan áldozatai és a hadifogságban meghaltak.)" 53, írja. Ahogy kimarad könyvéből a holokauszt, úgy marad ki a zsidó vesztességek méltányos felsorolása is.
Dürr olvasókönyvében egy olvasmány szól a koncentrációs táborokról, ahol többször elismétli, hogy a megölt zsidók "zsidó vallásúak" voltak. Az áldozatok bemutatásának sorrendje a rendszerváltás előtti könyvekhez hasonlóan a zsidók előtt említi a 'náci rendszerrel egyet nem értőket'. 54 Szót ejt a felelősség kérdéséről is, de csak a koncentrációs táborokban tevékenykedő németekkel kapcsolatban.
Bihari külön fejezetben szól a magyar holokausztról, részletesen leírja a német megszállás után a magyar kormány milyen zsidóellenes intézkedéseket léptetett életbe. Nyíltan szól a magyar felelősségről is 55, azonban kétséges az a megfogalmazása, mely szerint "ebben a tragédiában talán az volt a legszomorúbb, hogy a zsidók általában nem tanúsítottak ellenállást ..." 56, amely ismét csak azt sugallja - korábban idéztük hasonló megjegyzését -, hogy reális lehetőség lett volna az ellenállásra és bizonyos értelemben az áldozatokat okolja. A deportált vidéki zsidók számáról pontos adatot közöl, nem világos a szövegből, hogy a budapesti zsidók fele is a gettó borzalmas körülményei vagy a gyilkosságok áldozata lett. 57 A mentésekről nem ír érdemben.
Lator a magyar holokausztról is tömören és a fontos tényeket említve szól (pl., megemlíti Endre és Baky nevét, akik magyar államtitkárokként segédkeztek Eichman mellett, a vidéki zsidóság deportálásában), és aránylag részletesen beszél a budapesti zsidók vészkorszak alatti helyzetéről és a mentésekről is, első sorban Wallenberg tevékenységéről.
Jóvérné külön részben ír a deportálásokról, a budapesti gettóról és őszintén beszél a magyar felelősségről is 58. Idézi Veesenmayer nürnbergi vallomását is, hogy a deportálás "ilyen gyorsan és ennyire súrlódásmentesen - csak a magyar kormány teljes segítségével volt lehetséges". 59
Benkes és mtsai könyvében több helyen is szó van a magyar felelősségről, egyrészt megemlítik, hogy a zsidók kifosztása sok embert korrumpált 60, másrészt idézik Veesenmayer vallomását is. A mentésekről érdemben nem írnak.
Herber és mtsai könyvében egy bekezdés szól csak a vidéki zsidóság deportálásáról, és ők is alany nélküli mondatokat használnak, "elkezdődött a zsidókérdés hitleri "megoldása" is (...) megindult a vidéki zsidóság megsemmisítő táborokba deportálása ...", írják. 61 A budapesti zsidók sorsáról valamivel részletesebben írnak, és megemlítik a mentéseket is. A magyar felelősség kérdését nem tárgyalják külön, bár korábban éppen ők jelentették ki, hogy "minden társadalomnak szembe kell néznie második világháborús szerepével, a felelősség kérdésével" 62, csak egy fél mondat szól arról, hogy Horthy - miután a vidéki zsidóságot elhurcolták - leállította a deportálásokat, majd, hogy "a nyilasok (...) megkezdték a Budapesten maradt 250 ezer zsidó likvidálását." 63
Külön kell szót ejtenünk Hosszú tankönyvéről, mert minőségileg annyira eltér az előzőektől. A könyv legnagyobb erénye, hogy bőséges forrásanyagot közöl, amelynek segítségével a diákok szinte "szemtanúvá" válhatnak, kortársak beszámolóját olvashatják a Kristályéjszakáról 64, Auschwitzról 65, a magyar zsidók deportálásáról 66. Hosszú az egyetlen tankönyvíró, aki nagyobb terjedelemben elemzi a két háború közti korszak szellemi életében olyan fontos szerepet betöltő 'népi-urbánus' vitát, amelyben világosan megfigyelhető, hogyan vált az antiszemitizmus 'kóddá' a magyar közgondolkodásban. Hosszú itt is kerüli a leegyszerűsítéseket és az olvasóra bízza, hogy a jól kiválogatott források alapján kialakítsa a véleményét a szembenálló csoportok álláspontjáról.
A zsidótörvények tárgyalásakor idézi mind az első törvény ellen tiltakozók nyilatkozatát, mind annak parlamenti vitáját, és egyértelművé teszi azt is, hogy a második zsidótörvény "hozzávetőleg 60000 ember kenyerét vette el, egyben elindított egy társadalmat demoralizáló, korrupciós folyamatot". Részletesen beszámol az újvidéki vérengzésről: "... addig példátlan tömeggyilkosságnak, amelyet katonai és csendőri alakulatok hajtottak végre (...) nagyrészt szerb és zsidó állampolgár esett áldozatul." 67 Egyetlen szerző, aki őszintén szól a munkaszolgálatról, amikor idézi Szombathelyi Ferenc vezérkari főnököt: "A kegyetlenségből hazaszeretet lett, az atrocitásokból hősiesség, a korrupcióból erény (...) A fegyelem kétféle lett. Egy a zsidókkal szemben, ahol minden szabad volt, és egy másik fegyelem, ahol a szabályzatnak kellett volna engedelmeskedni." 68
Külön fejezet szól a holokausztról, Hannah Krall könyvéből szerepel idézet a varsói gettófelkelés kapcsán. A magyar zsidóság sorsának is külön fejezetet szentel, és egyértelműen kimondja, hogy "a németeknek nem volt elég emberük a deportálások lebonyolítására, ezért nélkülözhetetlen volt számukra a magyar karhatalom és adminisztráció segítsége", (...) "a magyar lakosság vidéken általában passzívan szemlélte zsidó honfitársai megalázó elkülönítését és elhurcolását" 69, beszél az egyházak szerepéről és a külföldi követségek és magyar embermentők tevékenységéről 70 is.

Első Holokauszt-emléknap a magyar iskolákban

Az ország összes középiskolájába kiküldött kérdőívet 71, összesen 44 iskolából küldték vissza. Ennyi információ áll rendelkezésünkre arról, hogyan is zajlott az egyes iskolákban az emléknap. Az érintett iskolák kb. 1/3-ában egész iskolának szóló főleg visszaemlékezésekből álló irodalmi műsort tartottak, máshol - körülbelül az iskolák másik 1/3-a - a holokausztról szóló játékfilmet vagy dokumentum filmet néztek meg együtt a gyerekek, és azt osztályonként megbeszélték. A fennmaradó iskolákban teljesen a tanárok elhivatottságától függően különböző módon tartották meg az emléknapot: volt történeti előadás (ez volt többségben), az egyik vidéki iskola testvérosztályként meghívta az egyik budapesti zsidó iskolai diákjait, volt ahol túlélővel és mentővel találoztak a diákok, máshol a városból elhurcolt zsidók tevékenységével és életével ismerkedtek a tanulók, volt ahova meghívtak egy holokauszt-túlélőt és egy olyan idős embert, aki a vészkorszakban embereket mentet, és volt például rajzkiállítás.
Ami a kérdőívekből kiderül az az, hogy a programok vagy az áldozatokkal való együttérzés, a velük való azonosulásra felkeltésére törekedtek, vagy a tananyagból kimaradó ismeretek átadására. Mindkét törekvés érthető egyrészt a holokausztot övező sok éves tabu, másrészt a történelemkönyvek hiányos ismeretanyagának fényében. Ugyanakkor nagyon kevés olyan tanár volt, aki meg merte kockáztatni a Baumann-féle mélyebb szembenézést a modern társadalommal és az emberi természettel. Ez a szembesülés a következő évekre marad.



1Zygmunt Bauman: A modernitás és a holokauszt. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2001. 27-28.oldal.
2Theodor W. Adorno: Erziehung nach Auschwitz, In: Adorno,Th. W.: Stichworte. Kritische Modelle 2. Frankfurt 1969. 85.oldal.
3Ezt legprovokatívabban Lucy S. Dawidowicz fogalmazta meg az amerikai holokauszt oktatási programokról szóló cikkében: "Az én saját válaszom az, hogy: forduljunk a megfellebezhetetlen tekintélyhez, civilizációnk és három nagy vallás alapvető erkölcsi törvénygyűjteményéhez a zsidó Bibliához. A hatodik Parancsolat így szól: "Ne ölj!" Véleményem szerint ez a holokauszt legfőbb tanulsága." In: Lucy S. Dawidowicz: How They Teach the Holocaust. Commentary, 1990, Dec. 31.oldal.
4Jelenleg magyarul egyetlen ilyen program áll a tanárok rendelkezésére, a "Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal. A holocaust és az emberi természet" című program, amely egy amerikai program adaptált változata. A program címével azonos című szöveggyűjteményt a Soros Alapítvány adta ki 1997-ben.
5Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem, III. Reáltanoda Alapítvány, 103-105.oldal. Kérdéses azonban, hogy milyen hatása van annak, amikor ugyanebben a könyvben a nyilvánvalóan ironikus szándékkal idézik a zsidókra vonatkozó középkori kifejezéseket: "A feltüzelt keresztesek nem várták meg a Szentföldet, a pogányok elleni harcot Franciaország és a Rajna-vidék zsidó diaszpóráinak (...) megsemmisítésével (pogromokkal) kezdték. A helyi egyházak elnézték, nemegyszer támogatták "Krisztus hóhérainak" lemészárlását" Herber, és mtsai. 75.oldal
6Egy könyv említi meg, hogy II. József türelmi rendelete könnyített a zsidóság helyzetén. (Bardocz Attila: Történelmi és közjogi ismeretek, III. 85.oldal).
7Závodszky Géza: Történelem, III. Nemzeti Tankönyvkiadó, 208.oldal.
8"A magyarság további 2 milliós gyarapodása az asszimilációból származik. Az önkéntes elmagyarosodás révén mintegy 700000 zsidó (...) országlakos vált magyarrá." (A magyarság arányának növekedése, in: Újvári Pál: Történelem, 3. 270.oldal) "... jelentősen növelte a magyarság létszámát az önkéntes asszimiláció is. Mindenekelőtt a Magyarországon új otthonra talált zsidóságé (...) A háború alatt az újabb galíciai menekültekkel tovább nőtt az asszimilálódásra kész magyarországi zsidóság lélekszáma. Miután az összes magyarországi etnikum közül a magyar volt a legkészségesebb befogadó, és vagyes házasságokra is hajlamos, az asszimiláció a magyarok arányát növelte a királyság területén" (Nagy László: Magyarország Európában, 236.oldal). : "Külön szót érdemel a zsidóság, amely mint az egyik legpolgáriasottabb rész a hazai társadalomnak, a forradalom és szabadságharc hívévé vált" (Bardocz Attila: Történelem és közjogi ismeretek, III, 183.oldal), de a legtöbb helyen nem esik szó erről sem.
9"Emlékszünk rá: a reformkorban meginduló tőkeképzésben többnyire zsidó terménykereskedők jártak az élen." Závodszky Géza: Történelem, III. 142.oldal.
10Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem, V. Reáltanoda Alapítvány
11Például: "A gazdasági bajokért pedig a zsidókat (a zsidó tőkét és csak a zsidó tőkét) téve felelőssé, bűnbakot tálalva, felszította a szenvedélyeket" Helméczy Mátyás: Történelem, 8. 51.oldal. "Hitler a zsidókat mint "alacsonyabb rendű fajt" minden baj okozójának tekintette." uo. 53.oldal.
12Bardocz Attila: Történelem és közjogi ismeretek, IV, Poli-Kvitt Kiadó, 99.oldal.
13Horváth Csaba: Történelem mindenkinek III. 103-105. és 130. oldalak.
14Kovács Gábor: történelmi olvasókönyv XX. század, 118.oldal. "... megtörténtek az előkészületek a főváros (...) zsidóságának elpusztítására". Bihari Péter: A 20. Század története fiataloknak, Holnap Kiadó, 230.oldal. "... a zsidóságot pedig teljes egészében ki akarták irtani", Lator László: Történelem - a középiskolák IV. osztálya számára, 138.oldal.
15Helméczy, 110.oldal.
16Stark Tamás: Zsidóság a vészkorszakban és a felszabadulás után (1939-1955). MTA Történettudmányi Intézete, Budapest, 1995. 74.oldal.
17Randolph L. Braham: A magyar holocaust, Gondolat, Budapest, 1988. 454.oldal.
18Bihari, 203.oldal.
19Lásd erről: Tsvi Erez: A magyar zsidó ellenállás három síkja. In: M. Kiss Sándor (szerk.): Magyarország, 1944. Fejezetek az ellenállás történetéből. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994. 307-314.oldal.
20Jóvérné Szirtes Ágota és munkatársai: Történelem, IV. 1914-1994. 143.oldal.
21In: Benkes és mtsai.: Történelem IV. 1914-1990., 198.oldal.
22Hosszú Gyula: A század fele 1914-1945. AKG, Budapest
23Herber és mtsai. Történelem 6. 184.oldal.
24Salamon, 143-144.oldal.
25Bibó István id. mű 143.oldal.
26 Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. In: Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus. Gondolat Budapest, 1984. 164.oldal.
27Egyetlen kivétel Horváth, aki megemlíti, hogy az első zsidótörvény "szakított az állampolgári egyenlőség elvével", Horváth, 171.oldal, de a legtöbb könyv szerzője még ennyit kommentárt sem tesz hozzá a törvények ismertetéséhez.
28Bizonyos megfogalmazások pedig akár antiszemita következtetéseket is megengednek, például a következőkből könnyű arra a következtetésre jutni, hogy nemzethűségük avagy erkölcseik megbízhatóságának hiányosságai miatt volt hátrányos a numerus clausus a zsidók számára: "az elfogadott törvény tehát előírta, hogy (...) az elbírálásnál érvényesíteni kell a nemzethűség és erkölcsi megbízhatóság követelményét. Az intézkedés mindenekelőtt a zsidó származású magyarokat jutatta hátrányos helyzetbe." Salamon, 52.oldal. Vagy például Helméczy szerint "utóbbi - jobboldali nyomásra született törvény - főleg azzal függött össze, hogy 1919-ben a proletárdiktatúra vezetői közt számos zsidó értelmiségi volt". Helméczy, 61.oldal
29Bihari, 173.oldal. "... amelyben a korlátozás már nem is vallási, hanem faji (származási) alapon történt" Lator, 118.oldal "...amely már nem is vallási, hanem faji alapon tett különbséget magyar állampolgárok között." Jóvérné, 127.oldal.
30A numerus clausus elfogadásánál például: "a nemzetgyűlés jobb- és szélsőjobboldali kisebbsége keresztül erőszakolta ..." írja Salamon, 52.oldal. "A hitleri Németország erősödésének következményeként (...) hazánkban is erősödni kezdett a szélsőjobboldal és vele az antiszemitizmus (...) jobboldali nyomásra született meg az első zsidótörvény" Helméczy, 68.oldal. ".... messzebb mentek el a német igények kielégítésében. 1938-ban meghozták az első, majd 1939-ben a második zsidó törvényt. (...) A kormány úgy látta, hogy a "zsidó kérdés" az a terület, ahol engedhet a nyilas és német követeléseknek: "ki kell fogni a szelet a szélsőjobboldal vitorláiból" - mondták akkoriban" Bihari, 173.oldal.
31Így például nyilvánvalóan felmenti a magyar kormányt a felelősség alól a következő megfogalmazás: "A kormány szorongatott helyzetében kénytelen volt a szélsőjobboldali nyomásnak engedni", Sipos, 165.oldal.
32Bibó István id.mű 146.oldal.
33Salamon, 115.oldal, Hosszú, 276-277.oldal, Dürr Béla: Történelmi olvasókönyv az általános iskola 8. Osztálya számára, Korona Kiadó, 53. és 91. oldalak,
34Shulmait Volkov: Az antiszemitizmus mint kulturális kód. (Gondolatok a császári Németország antiszemitizmusának történetérőlés az azzal foglalkozó történetírásról). In: Kovács A. (szerk.): A modern antiszemitizmus. Új Mandátum, Budapest, 1999, 524.oldal.
35Helméczy szerint maga az antiszemitizmus Németországból importált eszme volt: "A hitleri Németország erősödésének következményeként (különösen, amikor utóbb szomszédosak lettünk Németországgal) hazánkban is erősödni kezdett a szélsőjobboldal és vele az antiszemitizmus ...", Helméczy, 68.oldal.
36Bihari, 131.oldal. Ugyanígy Helméczy a numerus clausus-szal kapcsolatban jegyzi meg: "Utóbbi - jobboldali nyomásra született törvény - főleg azzal függött össze, hogy 1919-ben a proletárdiktatúra vezetői közt számos zsidó értelmiségi volt." Helméczy, 61.oldal.
37Jóvérné, 118.oldal.
38A szerzők idézik Hajdú Tibor történész hibás általánosítását: "A munkásmozgalomban részt vevő magasabb képzettségű intellektüeleknek nagy százaléka volt zsidó származású (bár kitért, tehát keresztény vallású; ennek azonban számukra valóban nem volt jelentősége)." In: Benkes és mtsai, 136.oldal, természetesen nem volt minden baloldali gondolkodású zsidó származású személy kikeresztelkedett 'keresztény vallású'.
39Nagy László: Magyarország Európában (A honfoglalástól a közelmúltig), Honffy Kiadó, 273.oldal.
40Nagy, 275.oldal. Valósághűbb lett volna egy olyan megfogalmazás, hogy kevesen annak ellenére életben maradtak, hogy munkaszolgálatra hívták be őket!
41Braham id.mű, 258-260.oldal.
42 "Miniszterelnöksége alatt, de tudta nélkül gyilkoltak le a németek 16000 idegen származású zsidót Kamenyec-Podolszkban, azután hogy repatriálták őket Magyaroprszágról (repatriáció=menekültek visszaszállítása hazájukba)", írja, Seifert Tibor: Magyarország története 1938-1990., 14.oldal.
43Seifert, 16.oldal.
44Seifert, 19.oldal.
45Seifert, 23.oldal.
46 "A magyar hadseregben ekkor már voltak politikai okokból un. "munkaszolgálatosok" is, akiknek fegyvert nem mertek a kezükbe adni, de munkájukra számított a hadsereg", írja. Bardocz, 149.oldal.
47 "Nehéz magyarázatot találni, hogy a kormányzó miért hagyta, hogy idáig fajuljanak az események", Bardocz, 153.oldal.
48 "A magyar közvélemény és a kormányzati körök lebénult döbbenettel vették tudomásul a németek és hazai szélsőjobboldali kiszolgálóik gyalázatos tetteit." Bardocz, 153.oldal.
49Bardocz, uo.
50"... most megkezdődött a zsidók nyílt és szervezett üldözése. (...) Amit betetőzött a vidéken élő zsidóságnak náci haláltáborokba hurcolása ..." Helméczy, 102.oldal.
51Például: "Áprilisban megkezdték a zsidóknak minősítettek gettókba gyűjtését, május-júniusban pedig német koncentrációs táborokba hurcolták a vidéki zsidóságot." Salamon, 143.oldal.
52 Például: "Áprilistól elkezdődött a zsidó lakosság gyűjtőtáborokba, gettókba költöztetése (...), majd elszállítása a német koncentrációs táborokba", Sipos, 196.oldal.
53 Horváth, 183.oldal.
54 "Milliókat hurcoltak el (...) koncentrációs táborokba szállították mindazokat, akik a legcsekélyebb jelét adták, hogy nem értenek egyet a fasiszta rendszerrel, vagy egyszerűen zsidó vallásúak, esetleg cigányok voltak. (...) Ezekben a táborokban 8 millió embert öltek meg a német fasiszták, közülük hatmilliót azért, mert zsidó vallásúak voltak." Dürr Béla: Történelmi olvasókönyv az általános iskola 8. Osztálya számára, Korona Kiadó, 122.oldal.
55 "Veesenmayer elégedetten jelentette Berlinbe: a magyar kormány a zsidóellenes intézkedésekben a legaktívabban és tőle szokatlan gyorsasággal jár el." Bihari, 231.oldal.
56 Bihari, 230.oldal.
57 Csak annyit ír, hogy "ezreket lőttek közülük a Dunába, más ezreket gyalog hajszoltak Bécs felé...", Bihari, 234.oldal.
58 "Sok becsületes ember, különösen a fővárosban, vállalta a kockázatot és segítséget nyújtott az üldözötteknek. A magyar lakosság többségére mégis a közönyös elfordulás volt a jellemző." Jóvérné, 157.oldal.
59 Jóvérné, 157.oldal.
60 "Nem kevés embert korrumpált azsidók java birtoklása ..."Benkes és mtsai., 221.oldal.
61Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem, VI. Reáltanoda Alapítvány, 191.oldal.
62 uo. 184.oldal.
63 uo. 197.oldal.
64 Hosszú Gyula: A század fele 1914-1945. AKG, Budapest, 199.oldal.
65 Idézi Rudolf Vrba és Josef Lanik 1944. Áprilisában Magyaroprszágra juttatott "Auschwitzi jegyzőkönyvét", Hosszú, 322-323.oldal.
66 Idéz Zsolt Béla "Kilenc koffer" című könyvéből, a nagyváradi zsidók elhurculásáról, Hosszú, 333. oldal.
67 Hosszú, 301.oldal.
68 Hosszú, 297.oldal.
69 Hosszú, 331.oldal.
70 Ír például Sztehló "Jó Pásztor" bizottságának tevékenységéről, akik 1700 embert mentettek meg. Hosszú, 341.oldal.
71 A kérdőíveket a Hannah Arendt Egyesület küldte ki a középiskoláknak 2001 májusában.

Kovács Monika