In English

Bemutatkozás

Kiadványok

Tanári kézikönyv

Szöveggyűjtemény

Eve Bunting: A Rettentő Valamik

Kovács Mónika (szerk.): Holokausztoktatás és autonómiára nevelés

Kovács Mónika: Zsidóság a magyar tankönyvekben

Hírlevelek

Tanártovábbképzések

Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal

Tolerancia a demokráciában

Konferenciák

Holokauszt és Állampolgári Felelősség Oktatási Fórum

A demokrácia és a szovjet-típusú társadalom öröksége

Engedelmesség és ellenállás

"Párbeszéd a jövőért"

Sajtóvisszhang

2001. évi beszámoló

Linkek





HaNNaH aReNDT Egyesület

1064, BUDAPEST
Izabella u. 46.

Tel: 30/ 365 56 39,
Fax: 34/ 540 681

E-mail



{Magyar Nemzet, 1998. június 13.}

A tolerancia leckéje


A "tematizált" holocaust


Már jó néhány hónapja, 1997 végén jelent meg egy különleges, hiánypótlónak számító "társadalomismereti szöveggyűjtemény a középiskolások számára" a Soros Alapítvány Tolerancia programjának keretében, a Korona Nova Kiadó gondozásában. A címe: Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal, alcíme pedig: A holocaust és az emberi természet. Az 552 oldalas, nagyalakú könyvnek nincs ára, a boltokban nem kapható. Abból a célból készült, hogy a tanulóifjúságot az erre felkészített tanárok révén eligazítsa néhány olyan alapvető kérdésben, mint a többség és kisebbség viszony, az identitás és az előítélet, a diktatúra és a demokrácia, különös tekintettel az európai zsidók XX. Századi sorsára. A művelődési minisztérium és a Soros-alapítvány évek óta tartó együttműködését megtestesítő kötet feltárja századunk históriájának szégyenfoltjait, s egyúttal olyan szociálpszichológiai ismereteket nyújt a gimnazistáknak, melyek eddig nem fértek be a hagyományos történelemoktatásba.
Társzerzője, pontosabban közreműködője voltam a könyvnek, melyet bírálni fogok, ezért mindenekelőtt a saját szerepemet szeretném tisztázni. Amikor 1995-ben felkértek, hogy konkrétan meghatározott témákról (pozitív roma identitás, többféle identitás, egy hajdani ifjúkommunista és egy zsidómentő keresztény úriember emlékei stb.) riportokat készítsek, sejtelmem sem volt, miféle kiegészítő betétek készülnek még a szöveggyűjtemény számára, s miféle üzenetet hordoz majd a "végtermék". Ugyanakkor az is tény, hogy ha nem lettem volna a szerzők között, nem juthattam volna hozzá a kötethez, amelyet a Soros-alapítvány olyan gondosan őriz, hogy még a kiadó sem rendelkezhet a példányai fölött.
Némi bizalmatlansággal vettem a kezembe a könyvet, mely egy, az észak-amerikai tanulóifjúság részére írt hasonló című munka (Facing History and Ourselves) hazai igények szerint átdolgozott változata. Ahhoz ne férhet kétség, gondoltam, hogy több mint fél évszázaddal a második világháború befejezése után indokolt vége feldolgozni és oktatni a keresztények és zsidók súlyos konfliktusoktól terhelt viszonyát, mely vitathatatlanul magában hordozza a más többségek és kisebbségek között kialakult ellentétek jellegzetességeit.
Mégis gyanakvást keltett bennem, hogy sajátos szempont szerint válogatott és feldolgozott szemelvényekről volt szó. Erről a kényes témáról ugyanis már készült Magyarországon, a rendszerváltás után egy antológia, mely a legrosszabb emlékeket hagyta maga után. A Kirekesztők című, az 1881 és 1992 között született antiszemita írásokat tartalmazó kötet rémlett fel előttem, melynek megjelenését a Magyarországi Zsidók Nemzeti Szövetsége (!) nevű fantomszervezet támogatta. A Karsai László válogatásában és szerkesztésében megjelent kötetben, mely a "médiaháború" legforróbb időszakában látott napvilágot, egy kötetben szerepel Csurka István és Csoóri Sándor a magyar zsidók elpusztításában főszerepet játszó s a népirtásért törvényesen kivégzett tömeggyilkosokkal. Azt, hogy ilyen szövegkörnyezetbe került, még Csurka István esetében is vitathatónak tartottam, pedig az ő számtalanszor kifejtett nézetei a "zsidó-plutokrata világösszeesküvésről" tényleg rokonságot mutatnak olyan uszító irományokkal, mint a Cion bölcseinek jegyzőkönyve. Mit keresett viszont a Nappali hold című esszéjében tényleg tévesen és pontatlanul, de nem ellenségesen fogalmazó Csoóri Sándor vagy a Magyar Demokrata Fórum elnökségének 1990. áprilisi nyilatkozata antiszemita tömeggyilkosok szövegeinek társaságában?
De térjünk vissza a Soros-alapítvány kötetéhez, melyben nagy számban találhatók ha nem is antiszemita, de az antiszemitizmusról és a zsidóüldözésről szóló, jórészt magas színvonalú és tudományosan megalapozott szövegek, többnyire neves történészek munkáiból, illetve visszaemlékezésekből kiemelve. Alkalmas-e egyáltalán egy zömmel amerikai szerzők által írt és összeállított szöveggyűjtemény arra, hogy támpontokat kínáljon a magyar középiskolásoknak ezen az ingoványos talajon? Egyáltalán: be lehet-e emelni az oktatásba olyan tematikát, melyben a hazai társadalomtudomány sem jutott még konszenzusra? Nem hatják-e át túlságosan az aktuális politikai szempontok és érdekek ezt a munkát, legalábbis a hazai fiataloknak készült kiegészítő betéteket?
A kötet tartalomjegyzékét böngészve azonnal nyilvánvalóvá válik: "szecskára vágott", sajátos üzentet hordozó, szociálpszichológiai és filozófiai ismeretanyaggal vegyített, tömérdek munkát feldolgozó és értelmező történelmi anyaggal van dolgunk, mely egyszerre legalább négy alapvető témát ölel fel: a XIX. ÉS XX. Századi német, amerikai és magyar történelmet, valamint a holocaustot.
Már az első fejezetben egy, a médiában is gyakran emlegetett, a tudomány által pedig legalábbis ellentmondásosan tárgyalt kategóriával találkozunk a "mássággal". Ez a jelenség ugyebár az, amit a tolerancia jegyében nemcsak hogy el kell viselnünk, de védenünk és támogatnunk kell, tekintet nélkül a természetére. Aki nem ezt teszi, az az előítéletesség, az intolerancia, s végső soron a rasszizmus bűnébe esik. A Szemtől szemben a történelemmel szöveggyűjtemény szerint a másság lehet szociális, etnikai, vallási, egészségügyi és szexuális beállítottságot tükröző kategória. Vagyis nyomban "egy kalap alá veszi" a szegényeket, a romákat, a színes bőrűeket, a fogyatékosokat és a homoszexuálisokat, ami jelzi, hogy a holocaust történetét a zsidókon kívül az összes többi "más" csoport történetével együtt kívánja tárgyalni. Itt azonban rögtön felvetődik a kérdés: ismeri-e kellőképpen az összes felsorol "másságot" a magyar közvélemény? Tekintettel arra, hogy az átlag magyar középiskolás egyáltalán nem vagy csak elvétve találkozott zsidóval, a judaizmusról pedig fogalma sincsen, logikus lett volna, hogy megtudjon valamit a keresztények és zsidók vallásának eltéréseiről egyáltalán, a zsidóság holocaust előtti történetéről. Erről azonban szó sincs a szöveggyűjteményben, ahol a pozitív identitás példájaként kizárólag egy rokonszenves roma értelmiségi szerepel. Vagyis mint a zsidó, mind a keresztény identitás gyökerei homályban maradnak a Tolerancia program résztvevői előtt, nem is szólva a magyar identitásról, melynek vállalása, különösen a kisebbségi lét viszonyai között, olykor különleges elszántságot igényel, és a magyar nyelv és kultúra önzetlen szeretetét jelenti.
Arról sem esik szó, hogy a másság iránti toleranciának határi vannak, azzal vissza is lehet élni, s hogy például a kábítószer-fogyasztás a másság ismérvének tekinthető-e vagy sem. S az sem mellékes körülmény, hogy a negatív diszkrimináció elleni, jogos harc egy ponton túl átcsaphat a pozitív diszkrimináció követelésébe, ami egy toleranciára hangolt társadalomban is intoleranciát gerjeszthet, ahogy ezt éppen az észak-amerikai példa mutatja. Vagyis amikor a magyar diákoktól azt kérik a könyv szerzői: "készítsd el a tolerancia és az abszolút bizonyosság munkadefinícióját!", illetve "hogyan lehetne egy olyan társadalmat felépíteni, amely tiszteli a különbségeket?", olyan kérdések megoldását várja tőlük, melyekre nemhogy itt, de az Egyesült Államokban sem született ég meg az egyöntetű válasz. Mindenesetre az a toleranciafogalom, amit a szöveggyűjtemény sugall, "parttalan", s inkább alkalmas a meglévő nemzeti és vallási identitás kétségbevonására, mint megerősítésére.
Az egyéni identitás fogalmának elemzése után a nemzeti identitásé következik a kötetben, különös tekintettel a nacionalizmusra és a rasszizmus különböző megnyilvánulásaira. Szó esik a Kolumbusz által felfedezett indiánokról, az amerikai Dél államaiban uralkodó rabszolgaságról, a XIX. Századi magyarság és a nemzetiségek viszonyáról, majd ismét a cigányságról olvashatunk. Az utóbbi a hazai olvasók számára készített betétet a követő kérdések jelzik, hogy ennek a témakörnek a szerzők kiemelt jelentőséget tulajdonítanak. "keress a napilapokban olyan történeteket, amelyeknek hőse vagy áldozata cigány! Mit találtál? Találsz pozitív kicsengésű történetet? Milyen az arány? Mit tapasztaltál? Mitől van ez szerinted?"
Vagyis a szerzők korán messzire rugaszkodnak a "zsidókérdéstől", melynek tárgyalására, különösen Magyarország vonatkozásában, alig jut hely. S ha mégis, a magyar kiegészítést íróktól csak afféle téves, antiszemita ihletésű magyarázatokra futja, mint az, hogy "Magyarországon egyébként is lapot adott a zsidóellenességnek, hogy az oroszországi pogromok elől igen sok zsidó menekült az országba". De miért lenne egyáltalán érdekes a magyar zsidók történet akkor, amikor az efféle "mélyenszántó" megállapítások hordozzák a lényeget? "Európában az ’ők’ a zsidók volta,, Amerikában a feketék, az afroamerikaiak." Itt esik szó az örmények 1915-ös lemészárlásáról is, s ez már átvezet az első világháborúhoz és az azt követő , igazságtalanságokkal terhes békékhez. A szöveggyűjtemény ettől kezdve figyelmét a weimari Németország történelmére összpontosítja. Olyan mennyiségű ismerettel árasztja el a témáról a diákokat, melyek egy, a témára specializálódott történésznek is gondot okozhat. De az aktualizálás igénye mindvégig érezhető a feldolgozásban: "Mit jelent a sértett, elfojtásra ítélt nacionalizmus? Tényleg az előbbi volt az okozója az első világháborúnak? Támaszd alá álláspontodat a napi hírekben megjelenő eseményekkel!"
Mellesleg nemcsak németek, örmények, amerikai feketék, zsidók, szerbek és magyarok sorsa kavarog a kötetben, de mád etnikumoké is. A nevüket fel sem tüntető amerikai szerzők mindazonáltal elsősorban a weimari Németországban feltámadó fasiszta veszélyt igyekeznek megvilágítani, s ez az ellentmondásos korszak messzemenően ismeretlen a magyar serdülők előtt. Így észre sem vehetnek olyan tévedéseket, mint ahogy Hitler a "sörpuccs" után nem kilenc hónapot töltött börtönben (ahogy a könyv írja), hanem tizenhármat, s hogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét nem az 1890-es években készítette az orosz titkosrendőrség, hanem 1906-ban s ekkor is jelent meg először. A Szemtől szemben a történelemmel szerzői, különös tekintettel az amerikai diákokra, a fasizmus "német genezisét" hangsúlyozzák. Ugyanúgy mint Daniel Goldhagen, akinek nagy hatású, de itt meg sem említett könyvét éppen emiatt jogosan bírálták. A "német bűn" teóriája mellesleg összeegyeztethetetlen azzal, hogy Magyarországon még Hitler színrelépése előtt, a Tanácsköztársaság bukása után feltámadt az antiszemitizmus, amelynek maradandó jogi következménye a modern Európa első "zsidótörvénye", az 1920. évi XXV.tc., a "numerus clausus" lett. Erre a szöveggyűjtemény magyar betétje kitér, indokaként azonban azt írja, hogy a "tömeges elégedetlenséggel a kormánynak valamit kellett kezdenie".
A "népies-urbánus" viták csak úgy, en passant érintve a kötet a magyar diákok épülésére ezután visszakanyarodik a német történelemhez. Figyelmen kívül hagyja, mint zavaró tényezőt, hogy a fasizmus végül is nem német, hanem olasz találmány volt, s meghatározásiról, valamint arról, hogy mely korabeli rendszereket lehetett annak tekinteni, nem foglalkozik.
Ugyanakkor a szöveggyűjtemény összeállítói az aktualizáló kérdésekkel folyamatosan azt sugallják, hogy Hitler és Sztálin rendszere "ugyanarról a tőről fakadt". Ez az állítás, bár olyan nagy tekintélyű filozófus felfogására alapozzák, mint Hannah Arendt, messzemenően torzító. Hogyan lehet "közös nevezőre" hozni a világháború kitöréséig autópályákat építő, polgárait tömegével külföldön nyaraltató, de az entellektüellek által világszerte megvetett német nemzetiszocializmust az ázsiai típusú despotizmus hagyományait továbbfejlesztő, éhínséggel, kollektivizálással és koncepció perekkel operáló szovjet rendszerrel, melyért mindennek dacára világszerte lelkesedett a "haladó értelmiség"?

A cikk folytatása >>