In English

Bemutatkozás

Kiadványok

Tanári kézikönyv

Szöveggyűjtemény

Eve Bunting: A Rettentő Valamik

Kovács Mónika (szerk.): Holokausztoktatás és autonómiára nevelés

Kovács Mónika: Zsidóság a magyar tankönyvekben

Hírlevelek

Tanártovábbképzések

Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal

Tolerancia a demokráciában

Konferenciák

Holokauszt és Állampolgári Felelősség Oktatási Fórum

A demokrácia és a szovjet-típusú társadalom öröksége

Engedelmesség és ellenállás

"Párbeszéd a jövőért"

Sajtóvisszhang

2001. évi beszámoló

Linkek





HaNNaH aReNDT Egyesület

1064, BUDAPEST
Izabella u. 46.

Tel: 30/ 365 56 39,
Fax: 34/ 540 681

E-mail



{Magyar Narancs 1998. március 26.}

"Ügyes pszichopaták, művelt Eichmannok"



Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal

Amikor én iskolába jártam, nem volt szó individuális oktatásról, személyközpontúságról, de még a Waldorf-módszer sem volt központi kérdés. Ehelyett "pedagógusnak" nevezett kontraszelektált állami terroristák uralták az agyunkat és a mozgásterünket, főállásban kiabáltak és megszégyenítettek, szolgáltak és védtek, leadták a tananyagot, van még kérdés? Nincs. A gondolkodás, a vita se rövid, se hosszabb távon nem volt pálya, a szocializmus amúgy sem volt éppen a gondolkodás világa; a kifejlesztendő embertípus passzív volt, kívülről irányítható, hierarchiákban magát jól érző, deformált lelkű, alázatos barom.

A szocialista történelemoktatás annyi más kérdés mellett megkerülte a nácizmus/holocaust ügyét is, amit a száraz tények átadásával jó lelkiismerettel letudott. A fasizmust/nácizmust így egész generációk "a kapitalista osztályuralom legmagasabb formájaként" tanulták, mintha legalábbis a szovjet típusú rabszolga-társadalomban ismeretlen lett volna az egypárti állami terror, a fajgyűlölet, a kirekesztés, a láger és a megsemmisítés. A szocialista iskola persze nemcsak azért kerülte a nácizmusról való diskurzust, mert minden diskurzust került, hanem mert a holocaust, a zsidóüldözés kapcsán beszélni kellett volna a mindenkori társadalmi és vallási kirekesztés történelmi és lelki okairól, az előítéletesség kialakulásáról, a konformista magatartás mibenlétéről - leginkább pedig az egyén felelősségéről. Márpedig a szocializmus nem ismert se egyént, se felelősséget.

Itt van most ez a könyv, amit a Soros Alapítványtól szerezhetnek be középiskolai tanárok; és mivel bizton állíthatjuk, hogy ilyen mély társadalomtudományi tankönyv még nem volt magyar oktató kezében (kivéve talán Rózsavölgyi Adél Multikultúra című fontos munkafüzetét), felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen fel vannak-e készülve a mai tanárok a Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal - A holocaust és az emberi természet című társadalomismereti szöveggyűjtemény oktatására. (Ha abból indulok ki, hogy az a szürke arcú, harminc körüli generáció tanít most középiskolákban, amelyikkel együtt jártam a bölcsészkarra, akkor abszolúte indokolt a szkepszis.) A Szemtől szemben ugyanis nem egyszerűen valamiféle alternatív történelemkönyv, hanem a szociológia, a pszichológia, a politológia, a jog és a történelem bővített újratermelése, egy olyan alapmű, amely, ha értő kezek adják tovább, a rendszerváltás eddigi legkritikusabb és legönreflexívebb korosztályát nevelheti ki. A Soros azt írja, hogy a könyv köré egy egész NAT-konform továbbképző programot szerveztek, amelyen eddig 1995 óta háromszáz tanár vett részt; a jövő prófétái ők, és áldott legyen a nevük.

Az amerikai Facing History and Ourselves alapítvány hosszú évek óta jelenteti meg szöveggyűjteményeit azzal a céllal, hogy a gyerekek számára testközelbe hozza a totalitárius rendszerek működését, megvilágítsa a gyűlölet kialakulását és következményeit, mégpedig kifejezetten az individuális szabadság, az egyéni és közösségi felelősség, az emberi sokféleség elfogadásának szempontjából. Az amerikai eredeti természetesen nem csupán a zsidókkal szembeni náci rémtettekről szól, hanem a mai feketékkel szembeni rasszizmusról, a homofóbiáról és a másképpen gondolkodókkal szembeni többségi véleményterrorról is. A magyar kiadás szerkesztőjét, Gáspár Zsuzsát és a szerzőket (Berkes Tímeát, Beró Lászlót, Földényi Lászlót, Kovács Katalint, Pelle Jánost és Zolnay Jánost) dicséri, hogy bár egy-két kisebb fejezet repült, a meghagyott amerikai kiadás struktúrája és koncepciója kiegészült magyar alapvetésekkel: a cigányság történetével, a magyar nemzethez tartozás mibenlétével, rövid életútinterjúkkal, 1956 örökségével, a Kádár alatti demokratikus ellenzék történetével, valamint egy egész fejezettel (Magyarország a két világháború között) és az eredetibe szőtt megannyi magyar vonatkozású idézettel, utalással. Még a tördelés és a képanyag is jóval szerencsésebb az előttem heverő 1994-es amerikai eredetinél.

A mű, mielőtt belemenne a nácizmust előkészítő folyamatok taglalásába, különbséget tesz egyén és társadalom között; egyszerű példákat hoz a konformizmus, a közösségi alkalmazkodás, a sztereotípiák, a félelem lelki működésére; a szó szoros értelmében megkülönböztető figyelmet szentel a másság ("mi és ők") egyes rétegeinek; kérdéseket vet fel az identitás kialakításának nehézségeiről ("Milyen érzés, ha valaki kilóg egy csoportból? Miért fáj, ha az embert elutasítják?"), bár néha olyan szinten kérdez, hogy azon egyetemi filozófiaprofesszorok is leizzadnának ("Mitől lesz egy nép >>lelke<< olyan, amilyennek aztán a világ minősíti? (...) Felelősség terheli-e az egyént abban, hogy hol álljon meg?").

Egy fejezet olvasmánya rövid áttekintéssel, problémafelvetéssel kezdődik, majd - általában a közérthetőség határain belüli nyelvezettel - leír egy adott témát, amelyet "összefüggések és kérdések" követnek; e kérdések azonban szétfeszítik bármilyen kötött történelemóra kereteit, úgyhogy valószínűleg több évig tartó programról van szó; és még naplóírásra is biztatva van az a szegény diák, hangot adni a programmal kapcsolatos személyes érzéseinek. A feladatok időnként áthajlanak szerepjátékba ("Mit szólnál, ha fekete vagy, és az anyakönyvi kivonat a fehér kategóriát tartalmazza? Vagy fordítva? Hogy éreznéd magad?") - e beleélés természetesen a "másik" elfogadását, a többféle szemszög megismerését, a sokat hivatkozott toleranciát hivatott erősíteni.

A legerősebb fejezetek a holocausttal kapcsolatos olvasmányok, amelyeket jó érzékkel egészítenek ki a magyar történelmi utalások és szövegek (például Kertész Imre, Ember Mária). Külön rész foglalkozik azokkal, "akik csak néztek és akik cselekedtek"; a "csak nézők" ugyanis, lásd Rostock, állandóan visszatérő részelemei mindenfajta létező terrornak, talán nincs is olyan rezsim, amely egy jó ízű pogromot ne építene polgárai passzív közönyére, csöndes azonosulására, az "én teszem a saját dolgomat, a többi nem az én bizniszem" típusú ideális állampolgári magatartásra.

"Tisztelt kolléga! Azok közé tartozom, akik túlélték a koncentrációs tábort. Olyasmit láttam a saját szememmel, amit senkinek sem volna szabad látnia" - írta egy amerikai iskolaigazgató az intézmény tanárainak. "Tanult mérnökök által épített gázkamrákat. Tanult orvosok által megmérgezett kisgyerekeket. (...) Mindezek miatt az oktatás gyanakvással tölt el. Az a kérésem, segítsék tanítványaikat emberséges emberré válni. Erőfeszítéseik ne tanult szörnyetegeket, ügyes pszichopatákat, művelt Eichmannokat eredményezzenek." Az olyan történelemórák, amilyeneket ez a könyv ígér, talán tehetnek valamit az ügy érdekében.

- seres -

Korona Nova Kiadó, Budapest, 1997, 522 oldal; terjeszti a Soros Alapítvány

Vissza a sajtó-oldalra